Balázs atya válaszol

Balázs atya válaszol

A katolikus hit igazságaival kapcsolatban szabad kérdéseket feltenni, hiszen a dialógus a kereszténység lényegéhez tartozik. A mi Urunk Jézus is válaszolt azoknak, akik kérdéssel fordultak hozzá. A hitünkkel kapcsolatos kérdéseket leginkább nem a tartalmuk különbözteti meg egymástól, hanem a mindenkori kérdező hozzáállása. Ugyanazt a kérdést fel lehet tenni őszinte érdeklődésből vagy szenzációéhes kíváncsiságból, a Krisztus-követésben való elkötelezettségünk megerősítésére vagy éppenséggel langyos, megalkuvó életvitelünk igazolására.

Balázs atya




A sümegi lelkigyakorlatoknak évek óta szerves részét képezi az esti fórum, ahol Balázs atya a helyben elhangzó vagy papírcetlikre felírt kérdésekre válaszol, az Anyaszentegyház tanítását a tőle megszokott személyes meggyőző erővel és megalkuvás nélkül közvetítve hallgatóinak. Az ilyen alkalmakkor elhangzó kérdések és válaszok megosztásának szándékával jött létre honlapunkon a „Balázs atya válaszol” menüpont, ahol jó szándékú, de az egyházi tanításban kevésbé járatos keresztény hívek, fiatalok és idősebbek kérdései olvashatók. A válaszok is elsősorban nekik szólnak, hogy abban a zavaros információáradatban, mely számtalan csatornán zúdul rájuk, némi eligazítást kapjanak. Az alábbi kérdések és válaszok nagy része a Balázs atya válaszol sorozat füzeteiben tematikus csoportosításban nyomtatott formában is megtalálhatók.További részletek és megrendelés itt.

barsibalazs.hu