Gondolatmorzsa nagyböjtre

Gondolatmorzsa nagyböjtre ....
Vas M. Mária Teréz nővér/elöljáró/

Legyetek elégedettek mindennel, amit Isten szenvedésként rátok helyez. Ha ti Őt fenntartás nélkül szeretitek, akkor ebben az életben gyakrabban keresitek Őt a Golgotán, mint a Tábor hegyen. A Golgotán is éppúgy kell Őt szeretni, mint a Tábor hegyén, mert a kereszt az a hely, ahol Ő a szeretet legvégsőbb fokát mutatja meg.
Ne viselkedjetek úgy, mint azok, akik egy időre átadták magukat Jézusnak, aztán egy más időpontban visszaveszik.
Átadják magukat, hogy dédelgessék őket, aztán visszakoznak, amikor a keresztre kerülnek. Másként szólva az embernél keresnek vigasztalást. Az embernél soha nem találunk vigaszra, mert az a kereszt szeretetében és a teljes odaadásban van. Aki a keresztet nem ízlelte meg, az Istent sem ízlelte meg. Lehetetlenség Isten szeretni a kereszt szeretete nélkül. Ha egy szív egyszerre megízlelte a keresztet, az a legkeserűbb dolgot is elfogadhatónak találja majd, mert amennyire kívánja Istent, annyira vágyódik a kereszt után is. A kereszt adja Istent, és Isten adja a keresztet. A lelki előrehaladás jele az, ha az ember a kereszt szeretetében előrehalad. A magunk kiüresítése és a kereszt összetartoznak.
Ahogy valami szenvedést jelent számotokra bízzátok rá magatokat ebben egészen Istenre és ajánljátok fel magatokat Neki. Meglátjátok, ha a kereszt jön, nem lesz olyan nehéz, mert szívesen veszitek magatokra.
Gyakran erőtlenül hordja az ember a keresztet, máskor erővel, mindent egyformán Isten akaratában kell elfogadni.




palosnoverek.hu