„Katolikus” lombik, irgalmaskodó papok, frusztrált párbeszéd, és egy logikus tipp a népesedéspolitikára
„Katolikus” lombik, irgalmaskodó papok, frusztrált párbeszéd, és egy logikus tipp a népesedéspolitikára
Skrabski Fruzsina személyes történetével állt a nyilvánosság elé, amikor Veres András püspök atya augusztus 20-i beszédében a mesterséges megtermékenyítésről tett megjegyzései által megszólítva érezte magát. A kialakult vita kapcsán szeretnék rávilágítani a katolikus jellegzetességekre: a tanítás árnyaltságára és bűnből való megtérés szükségességére, melyeket sajnos beárnyékol a lefolyóba öntött magzatok kérdése, holott ennek elítélésében minden a vitában részt vevő katolikus fél egyetért. Sajnos a párbeszéd esélyét csökkenti, hogy a Szemlélek blog szerkesztője, Gégény István, először Veres András üzenetének politikai aspektusát emelte ki, majd utóbb a hangnemet kéri számon a püspök atyán. Meglátjuk hová vezet mindez.
Időrend és kontextus
Aligha újdonság, hogy az Egyháznak van egy a valóságnak megfelelően árnyalt tanítása, ami alapján bűnös dolognak mondja a mesterséges megtermékenyítést kidobott vagy lefagyasztott emberi életektől függetlenül is.
Az Egyház tanítja, hogy a házastársi aktusban két elválaszthatatlan szempont él együtt: a házastársakat egyesítő szempont és az utódnemzés szempontja. Ezeket ember saját kezdeményezésből szét nem választhatja. Ezért bűn a fogamzásgátlás is minden esetben, és ezért bűn a mesterséges megtermékenyítés is, még akkor is, ha nem maradnak hátra lefagyasztott vagy kidobott magzatok.
Az Egyház tanítja, hogy a gyermeknek joga van hozzá, hogy a házastársi aktusból foganjon meg külső beavatkozás nélkül, ezért a gyermek jogait védi az Egyház, amikor tiltja a mesterséges megtermékenyítést még akkor is, ha nem maradnak hátra lefagyasztott vagy kidobott magzatok.
Ha maradnak hátra lefagyasztott vagy kidobott embermagzatok, az nyilván súlyosbítja a mesterséges megtermékenyítés bűnét. Viszont az, hogy „minden magzatnak esélyt adnak”, nem teszi jóvá, csak kevésbé rosszá a mesterséges megtermékenyítést.
Az Egyház tanítása szerint a gyermek ajándék, nem pedig jog. Gyermekre vágyni jó dolog, és az új élet létrehozása jó dolog, de a katolikus erkölcstan szerint bűnt semmilyen jó cél nem szentesít, beleértve a mesterséges megtermékenyítés erkölcstelen eszközét. Mindez benne van a Katekizmusban.
Veres András püspök úr augusztus 20-i beszédében egy mondat erejéig utalt az Egyház e tanítására a magyar lombikbébiprogram összefüggésében. Idézem:
„Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben...”
A Szemlélek blog elsősorban politikai jelentőségét tulajdonított Veres András szavainak: "Hadat üzent a lombikprogramnak a püspöki kar elnöke" és "szokatlanul éles kritikával illette a kormányt." , mire a kormányközeli sajtó kezelésbe vette a győri püspököt.
Skrabski Fruzsina riporter, médiaszemélyiség, katolikus lombikanyuka, akinek lelkivezetői (köztük Somfai Béla atya) nemcsak “engedélyezték”, de bátorították is őt a mesterséges megtermékenyítésre, személyes sérelemként vette magára Veres András mondatát, azzal, hogy a püspök az ő gyermeke létjogosultságát támadja. Majd körbejárta az erre fogékony országos médiát, hogy a Katolikus Egyház tanítását vitassa.
A Katolikus Egyház a hírek középpontjába került hirtelen, és sokan tanúságot tettek. Veres András püspök atya mellett a Magyar Kurír és Böjte Csaba is az élet erkölcsös továbbadása pártján álltak ki.
Sokan ez Egyház tagjai közül azzal keltenek zavart továbbra is, hogy büszkén hangoztatják a félreértéseiket vagy nyílt ellentmondásukat az Egyház tanításával szemben.
Legutóbb pedig a Szemlélek blog szerkesztője, Gégény István nyílt levélben kéri számon Veres András hangnemét.
Bűnben született lombikbaba?
Mivel a mesterséges megtermékenyítés kérdése összetett, a katolikus tanítás is ennek megfelelően árnyalt. Ha egy illető csak annyit ért meg, hogy „a lombikprogram rossz az Egyház szerint, de az élet jó szerintem és az Egyház szerint is”, akkor világos, hogy a képletből az Egyház fog kiesni, és marad az, amit az illető akar. „Az Egyház meg majd idővel bizonyára haladni fog a korral” – mondja ilyenkor az érett lelkiismeretére hivatkozó keresztény, aki első körben meg sem értette a tanítást.
Skrabski Fruzsina életellenességgel vádolja az Egyházat. A Facebookján ezt írja:
"Az a baj, hogy arról vitatkozunk, hogy a kislányomnak nem szabadott volna megszületnie. Nem lehet elvárni, hogy erre az állításra nyugodtan reagáljak."
Fruzsina valószínűleg nem gondolta végig, hogy az Egyház például a nemi erőszakot sem helyesli, pedig abból is élet foganhat. Vagy hogy a nemi erőszakból fogant babák abortusza ellen egyedül a Katolikus Egyház áll ki ugyanolyan hévvel, mint minden más abortusz ellen.
Fruzsina magára veszi a gyermeke ártatlanságát, miközben az Egyház tiltását az ő bűnös tette helyett a gyermeke létezésére vonatkoztatja. Az Egyház nem életellenes, hanem bűnellenes, és a lombik kérdés, amiben egyszerre van szó életről és bűnről, ennek megfelelő árnyalt gondolkodást is igényel a hozzászólóktól. Az érzelmi felindultság e téren nem mentség, különösen ha az ember a televízióban nyilatkozik, és katolikusként egy egész közönséget hangol a saját egyháza ellen.
Katolikus lombikozás?
Skrabski Fruzsina elismeri az Echo TV-s interjúban, hogy az Egyház bűnösnek tartja, de ezt nem annak tulajdonítja, hogy lombikozás révén szétválasztotta a gyermeknemzést a házastársi aktustól, hanem annak, hogy őt, aki saját bevallása szerint „minden magzatnak esélyt adott az életre” egybemossák azokkal, akik megsemmisítik a be nem ültetett magzatokat. A különbségtétel, amiről beszél, fontos, de távolról sem elegendő ahhoz, hogy mint mondja legyen „katolikus lombikozás”.
A lefolyóba öntött vagy lefagyasztott életektől független katolikus tanítást a mesterséges megtermékenyítésről Fruzsina látszólag nem érti, noha kifejti Veres András püspök atya is, és az Echo TV-ben Fruzsinával beszélgető Jobbágyi Gábor jogászprofesszor is – de szimplán a Katekizmusban is elolvashatná.
A gyermek után vágyó anya és az Egyháznál irgalmasabb papok
Egy gyermekre hasztalanul vágyó anya fájdalma szívszorító. A meddőségben szenvedő pároknak támogatásra, tanácsra, imára van szükségük. Egyetérthetünk viszont abban, hogy rosszat nem szabad elkövetni még egy jó cél érdekében sem, márpedig az Egyház, amint azt Veres András is kifejtette, azt tanítja, hogy a mesterséges megtermékenyítés a megölt vagy embertelenül kezelt magzatok nélkül sem megengedhető.
Amikor papok többen is – közülük egyedül a már elhunyt Somfai Béla atya lett nevesítve – Skrabski Fruzsinát azzal nyugtatták, hogy a mesterséges megtermékenyítés nem bűn, ha annak célja az élet, akkor őt súlyosan félrevezették. Lelkivezetői Fruzsinát olyan helyzetbe hozták, melyben a meghasonlottságra igen nagy esély alakul ki, ugyanis nagyon nehéz azt megvallani, hogy bizony bűn volt az a mesterséges megtermékenyítés, melyből egy szeretett gyermek született. A helyzet zavarossága hasonlítható ahhoz, mint amikor valakinek házasság előtti, vagy házasságtörő szexuális kapcsolatából fogan gyermeke, akit a bűnbánat mellett persze nagyon szerethet.
Márpedig Fruzsina ezzel az irigylésre nem méltó feladattal szembesülhetett Veres András atya szavai és a Katekizmus olvasgatása által. Az ember ilyenkor választhat, hogy bűnbánatot tart, vagy fenntartja a maga igazát – utóbbi esetben viszont az Egyház igazát kell vitatnia. Imádkoznunk kell, hogy Fruzsina ezzel kapcsolatban meggondolja magát, mert jelenleg makacsságával és a médiában előadott értetlenkedésével sokat árt másoknak, az Egyháznak, és önmagának.
Papok részéről a megértésbe és lelkipásztori kísérésbe bújtatott kegyetlenség különösen kirívó a lombikozásra biztatás esetében. Az őszinte bűnbánat ugyanis azt követeli meg az embertől, hogy azt akarja, "bárcsak ne tettem volna meg", és hogy azt gondolja "hogyha visszaforgathatnám az időt, nem is tenném meg újra". Mindaddig, amíg valaki ilyen helyzetben ragaszkodik ahhoz, hogy tette nem volt bűnös, és másokat nem int, akik még a tett előtt állnak, a bűnbánata nem őszinte.
Még ilyen helyzetben is a bűnbánat lehetséges, és ugyanúgy gyógyító, csak nehéz. Az időbeliségünk lehetővé teszi számunkra, hogy igazán bánjuk egy múltbéli tettünket, miközben szívből szeretjük azt, aki ebből a tettből született. Meggyőződésem, hogy minden ilyen esetben ezt követeli tőlünk a Szeretet.
Változhat-e a katolikus tanítás?
Egyes papok és katolikus tekintélyek előszeretettel utalják a szexualitással kapcsolatos bűnöket (és szinte kizárólag azokat) a lelkiismereti szférába. Sajgó Szabolcs SJ. például sietve kijelenti, hogy "A mesterséges megtermékenyítés kérdésében teljes körű és minden szempontból véglegesnek tekinthető, kötelező érvényű egyházi dokumentum nem létezik", és hogy az eszmecsere "segíti az érintett párokat a felelős egyéni lelkiismereti döntéseikben".
Sorait lehetne úgy is érteni, hogy mindaz, amit nem fednek le a Donum Vitae, az Evangelium Vitae, a Humanae Vitae, és a Veritatis Splendor kezdetű egyházi tanítások a mesterséges megtermékenyítés, a házastársi aktus kettős elválaszthatatlan célja és az abszolút erkölcsi normák kérdését illetően, az még mindig nyitott kérdés, amiben szabadok "a párokat a felelős egyéni lelkiismereti döntéseikben". De mind tudjuk, hogy nem erről van szó, mert ezekben nem találnak szabadságot arra, amit az Egyház bűnnek tanít, hanem valójában a lelkiismeret nevében mindezen tanítások semmibevételéről van szó.
Baj van-e Veres András püspök hangnemével?
A mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos egyházi tanítás eleve érzékeny téma, mert teljesen szembemegy a kortárs kultúrával. Veres András nehezebben közérthető első megnyilvánulását – melyben egyébként szintén nem embereket minősített, hanem a "keresztény értékek önfeladását" nevezte mételynek, melyre "fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott" módon vesznek rá embereket – tisztázta egy MNO-interjúban, a katolikus tanításnak megfelelően.
De ha a megfelelő hangnem, amit Gégény István számonkér püspök atyán azt jelenti, hogy hallgassa el a mesterséges megtermékenyítés bűnösségét (mely fennáll az abban résztvevők szándékától és a körülményektől függetlenül), akkor nem kevesebbet vár el István a püspöktől, minthogy adja fel a katolikus tanítást, noha a bűn ellen való intést leszámítva tulajdonképpen nincs más mondanivaló a mesterséges megtermékenyítés kérdésében katolikus erkölcsteológiai oldalról. Ha nem bűn, akkor tegye mindenki legjobb belátása szerint, nem igaz? Ha viszont bűn a mesterséges megtermékenyítés, akkor a párbeszéd elsődleges értelme nem lehet más katolikusként, mint ennek hirdetése.
Gégény István sérelmezi, hogy Veres András szóba hoz állatokat, amikor a lefolyóba öntött magzatok embersége mellett érvel, mondván, hogy azok, amennyiben nem vonnánk meg tőlük a létfenntartáshoz szükséges feltételeket, akkor nem vízilovaknak, vagy bogaraknak születnének meg. A püspök érvelése teljesen jogos: csöppet sem bántó, ha valaki egyetért vele a magzatok emberségében, ellenben egy hatásos szemléltetés azoknak, akik másként gondolják.
Hitérzék, lelkiismeret, és merre tovább
Tudom, hogy a túlnyomó többség hitérzéke nem látja a mesterséges megtermékenyítés belsőleg/önmagában rossz mivoltát (intinsece malum). Az enyém se. Nem az érzéseim alapján tudom, hogy rossz, mint más, számomra visszataszítóbb bűnök esetében, hanem az Egyház tanítása alapján, melyet az eszemmel felfogok, és hitemmel elfogadok.
A helyzet nagyon hasonló a fogamzásgátlás kérdéséhez, ugyanis az is – a legjobb szándék mellett is – azért bűnös, mert megtöri a házastársi aktus szentségét azáltal, hogy különválasztja az egyesítő és a termékenyítő jelleget. Azt hiszem, a két kérdés erősen összefügg. Egy fogamzásgátló kultúra gyermekeiként, akikkel a magyar egyház elmulasztotta – talán illedelmeskedésből, talán felelőtlenségből fakadóan – megszerettetni a tisztaságot és a szexuális erkölcsöt, teljesen logikus, hogy nem érezzük a mesterséges megtermékenyítés súlyát sem.
Nem tudom Veres András számított-e arra, ami elindult prédikációja kapcsán. De ha továbbra is vállalja a katolikus hit megvallását erős ellenszélben is, akkor hamarosan a Humanae Vitae-ról fog szólni a diskurzus – ami mellesleg egy a lombikozást messze felülmúló népesedéspolitikai aranybánya volna a nemzet számára.
katolikusvalasz.blog.hu
Skrabski Fruzsina személyes történetével állt a nyilvánosság elé, amikor Veres András püspök atya augusztus 20-i beszédében a mesterséges megtermékenyítésről tett megjegyzései által megszólítva érezte magát. A kialakult vita kapcsán szeretnék rávilágítani a katolikus jellegzetességekre: a tanítás árnyaltságára és bűnből való megtérés szükségességére, melyeket sajnos beárnyékol a lefolyóba öntött magzatok kérdése, holott ennek elítélésében minden a vitában részt vevő katolikus fél egyetért. Sajnos a párbeszéd esélyét csökkenti, hogy a Szemlélek blog szerkesztője, Gégény István, először Veres András üzenetének politikai aspektusát emelte ki, majd utóbb a hangnemet kéri számon a püspök atyán. Meglátjuk hová vezet mindez.
Időrend és kontextus
Aligha újdonság, hogy az Egyháznak van egy a valóságnak megfelelően árnyalt tanítása, ami alapján bűnös dolognak mondja a mesterséges megtermékenyítést kidobott vagy lefagyasztott emberi életektől függetlenül is.
Az Egyház tanítja, hogy a házastársi aktusban két elválaszthatatlan szempont él együtt: a házastársakat egyesítő szempont és az utódnemzés szempontja. Ezeket ember saját kezdeményezésből szét nem választhatja. Ezért bűn a fogamzásgátlás is minden esetben, és ezért bűn a mesterséges megtermékenyítés is, még akkor is, ha nem maradnak hátra lefagyasztott vagy kidobott magzatok.
Az Egyház tanítja, hogy a gyermeknek joga van hozzá, hogy a házastársi aktusból foganjon meg külső beavatkozás nélkül, ezért a gyermek jogait védi az Egyház, amikor tiltja a mesterséges megtermékenyítést még akkor is, ha nem maradnak hátra lefagyasztott vagy kidobott magzatok.
Ha maradnak hátra lefagyasztott vagy kidobott embermagzatok, az nyilván súlyosbítja a mesterséges megtermékenyítés bűnét. Viszont az, hogy „minden magzatnak esélyt adnak”, nem teszi jóvá, csak kevésbé rosszá a mesterséges megtermékenyítést.
Az Egyház tanítása szerint a gyermek ajándék, nem pedig jog. Gyermekre vágyni jó dolog, és az új élet létrehozása jó dolog, de a katolikus erkölcstan szerint bűnt semmilyen jó cél nem szentesít, beleértve a mesterséges megtermékenyítés erkölcstelen eszközét. Mindez benne van a Katekizmusban.
Veres András püspök úr augusztus 20-i beszédében egy mondat erejéig utalt az Egyház e tanítására a magyar lombikbébiprogram összefüggésében. Idézem:
„Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb például a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben...”
A Szemlélek blog elsősorban politikai jelentőségét tulajdonított Veres András szavainak: "Hadat üzent a lombikprogramnak a püspöki kar elnöke" és "szokatlanul éles kritikával illette a kormányt." , mire a kormányközeli sajtó kezelésbe vette a győri püspököt.
Skrabski Fruzsina riporter, médiaszemélyiség, katolikus lombikanyuka, akinek lelkivezetői (köztük Somfai Béla atya) nemcsak “engedélyezték”, de bátorították is őt a mesterséges megtermékenyítésre, személyes sérelemként vette magára Veres András mondatát, azzal, hogy a püspök az ő gyermeke létjogosultságát támadja. Majd körbejárta az erre fogékony országos médiát, hogy a Katolikus Egyház tanítását vitassa.
A Katolikus Egyház a hírek középpontjába került hirtelen, és sokan tanúságot tettek. Veres András püspök atya mellett a Magyar Kurír és Böjte Csaba is az élet erkölcsös továbbadása pártján álltak ki.
Sokan ez Egyház tagjai közül azzal keltenek zavart továbbra is, hogy büszkén hangoztatják a félreértéseiket vagy nyílt ellentmondásukat az Egyház tanításával szemben.
Legutóbb pedig a Szemlélek blog szerkesztője, Gégény István nyílt levélben kéri számon Veres András hangnemét.
Bűnben született lombikbaba?
Mivel a mesterséges megtermékenyítés kérdése összetett, a katolikus tanítás is ennek megfelelően árnyalt. Ha egy illető csak annyit ért meg, hogy „a lombikprogram rossz az Egyház szerint, de az élet jó szerintem és az Egyház szerint is”, akkor világos, hogy a képletből az Egyház fog kiesni, és marad az, amit az illető akar. „Az Egyház meg majd idővel bizonyára haladni fog a korral” – mondja ilyenkor az érett lelkiismeretére hivatkozó keresztény, aki első körben meg sem értette a tanítást.
Skrabski Fruzsina életellenességgel vádolja az Egyházat. A Facebookján ezt írja:
"Az a baj, hogy arról vitatkozunk, hogy a kislányomnak nem szabadott volna megszületnie. Nem lehet elvárni, hogy erre az állításra nyugodtan reagáljak."
Fruzsina valószínűleg nem gondolta végig, hogy az Egyház például a nemi erőszakot sem helyesli, pedig abból is élet foganhat. Vagy hogy a nemi erőszakból fogant babák abortusza ellen egyedül a Katolikus Egyház áll ki ugyanolyan hévvel, mint minden más abortusz ellen.
Fruzsina magára veszi a gyermeke ártatlanságát, miközben az Egyház tiltását az ő bűnös tette helyett a gyermeke létezésére vonatkoztatja. Az Egyház nem életellenes, hanem bűnellenes, és a lombik kérdés, amiben egyszerre van szó életről és bűnről, ennek megfelelő árnyalt gondolkodást is igényel a hozzászólóktól. Az érzelmi felindultság e téren nem mentség, különösen ha az ember a televízióban nyilatkozik, és katolikusként egy egész közönséget hangol a saját egyháza ellen.
Katolikus lombikozás?
Skrabski Fruzsina elismeri az Echo TV-s interjúban, hogy az Egyház bűnösnek tartja, de ezt nem annak tulajdonítja, hogy lombikozás révén szétválasztotta a gyermeknemzést a házastársi aktustól, hanem annak, hogy őt, aki saját bevallása szerint „minden magzatnak esélyt adott az életre” egybemossák azokkal, akik megsemmisítik a be nem ültetett magzatokat. A különbségtétel, amiről beszél, fontos, de távolról sem elegendő ahhoz, hogy mint mondja legyen „katolikus lombikozás”.
A lefolyóba öntött vagy lefagyasztott életektől független katolikus tanítást a mesterséges megtermékenyítésről Fruzsina látszólag nem érti, noha kifejti Veres András püspök atya is, és az Echo TV-ben Fruzsinával beszélgető Jobbágyi Gábor jogászprofesszor is – de szimplán a Katekizmusban is elolvashatná.
A gyermek után vágyó anya és az Egyháznál irgalmasabb papok
Egy gyermekre hasztalanul vágyó anya fájdalma szívszorító. A meddőségben szenvedő pároknak támogatásra, tanácsra, imára van szükségük. Egyetérthetünk viszont abban, hogy rosszat nem szabad elkövetni még egy jó cél érdekében sem, márpedig az Egyház, amint azt Veres András is kifejtette, azt tanítja, hogy a mesterséges megtermékenyítés a megölt vagy embertelenül kezelt magzatok nélkül sem megengedhető.
Amikor papok többen is – közülük egyedül a már elhunyt Somfai Béla atya lett nevesítve – Skrabski Fruzsinát azzal nyugtatták, hogy a mesterséges megtermékenyítés nem bűn, ha annak célja az élet, akkor őt súlyosan félrevezették. Lelkivezetői Fruzsinát olyan helyzetbe hozták, melyben a meghasonlottságra igen nagy esély alakul ki, ugyanis nagyon nehéz azt megvallani, hogy bizony bűn volt az a mesterséges megtermékenyítés, melyből egy szeretett gyermek született. A helyzet zavarossága hasonlítható ahhoz, mint amikor valakinek házasság előtti, vagy házasságtörő szexuális kapcsolatából fogan gyermeke, akit a bűnbánat mellett persze nagyon szerethet.
Márpedig Fruzsina ezzel az irigylésre nem méltó feladattal szembesülhetett Veres András atya szavai és a Katekizmus olvasgatása által. Az ember ilyenkor választhat, hogy bűnbánatot tart, vagy fenntartja a maga igazát – utóbbi esetben viszont az Egyház igazát kell vitatnia. Imádkoznunk kell, hogy Fruzsina ezzel kapcsolatban meggondolja magát, mert jelenleg makacsságával és a médiában előadott értetlenkedésével sokat árt másoknak, az Egyháznak, és önmagának.
Papok részéről a megértésbe és lelkipásztori kísérésbe bújtatott kegyetlenség különösen kirívó a lombikozásra biztatás esetében. Az őszinte bűnbánat ugyanis azt követeli meg az embertől, hogy azt akarja, "bárcsak ne tettem volna meg", és hogy azt gondolja "hogyha visszaforgathatnám az időt, nem is tenném meg újra". Mindaddig, amíg valaki ilyen helyzetben ragaszkodik ahhoz, hogy tette nem volt bűnös, és másokat nem int, akik még a tett előtt állnak, a bűnbánata nem őszinte.
Még ilyen helyzetben is a bűnbánat lehetséges, és ugyanúgy gyógyító, csak nehéz. Az időbeliségünk lehetővé teszi számunkra, hogy igazán bánjuk egy múltbéli tettünket, miközben szívből szeretjük azt, aki ebből a tettből született. Meggyőződésem, hogy minden ilyen esetben ezt követeli tőlünk a Szeretet.
Változhat-e a katolikus tanítás?
Egyes papok és katolikus tekintélyek előszeretettel utalják a szexualitással kapcsolatos bűnöket (és szinte kizárólag azokat) a lelkiismereti szférába. Sajgó Szabolcs SJ. például sietve kijelenti, hogy "A mesterséges megtermékenyítés kérdésében teljes körű és minden szempontból véglegesnek tekinthető, kötelező érvényű egyházi dokumentum nem létezik", és hogy az eszmecsere "segíti az érintett párokat a felelős egyéni lelkiismereti döntéseikben".
Sorait lehetne úgy is érteni, hogy mindaz, amit nem fednek le a Donum Vitae, az Evangelium Vitae, a Humanae Vitae, és a Veritatis Splendor kezdetű egyházi tanítások a mesterséges megtermékenyítés, a házastársi aktus kettős elválaszthatatlan célja és az abszolút erkölcsi normák kérdését illetően, az még mindig nyitott kérdés, amiben szabadok "a párokat a felelős egyéni lelkiismereti döntéseikben". De mind tudjuk, hogy nem erről van szó, mert ezekben nem találnak szabadságot arra, amit az Egyház bűnnek tanít, hanem valójában a lelkiismeret nevében mindezen tanítások semmibevételéről van szó.
Baj van-e Veres András püspök hangnemével?
A mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatos egyházi tanítás eleve érzékeny téma, mert teljesen szembemegy a kortárs kultúrával. Veres András nehezebben közérthető első megnyilvánulását – melyben egyébként szintén nem embereket minősített, hanem a "keresztény értékek önfeladását" nevezte mételynek, melyre "fondorlatosan megfogalmazott, a jó szándék köntösébe bújtatott" módon vesznek rá embereket – tisztázta egy MNO-interjúban, a katolikus tanításnak megfelelően.
De ha a megfelelő hangnem, amit Gégény István számonkér püspök atyán azt jelenti, hogy hallgassa el a mesterséges megtermékenyítés bűnösségét (mely fennáll az abban résztvevők szándékától és a körülményektől függetlenül), akkor nem kevesebbet vár el István a püspöktől, minthogy adja fel a katolikus tanítást, noha a bűn ellen való intést leszámítva tulajdonképpen nincs más mondanivaló a mesterséges megtermékenyítés kérdésében katolikus erkölcsteológiai oldalról. Ha nem bűn, akkor tegye mindenki legjobb belátása szerint, nem igaz? Ha viszont bűn a mesterséges megtermékenyítés, akkor a párbeszéd elsődleges értelme nem lehet más katolikusként, mint ennek hirdetése.
Gégény István sérelmezi, hogy Veres András szóba hoz állatokat, amikor a lefolyóba öntött magzatok embersége mellett érvel, mondván, hogy azok, amennyiben nem vonnánk meg tőlük a létfenntartáshoz szükséges feltételeket, akkor nem vízilovaknak, vagy bogaraknak születnének meg. A püspök érvelése teljesen jogos: csöppet sem bántó, ha valaki egyetért vele a magzatok emberségében, ellenben egy hatásos szemléltetés azoknak, akik másként gondolják.
Hitérzék, lelkiismeret, és merre tovább
Tudom, hogy a túlnyomó többség hitérzéke nem látja a mesterséges megtermékenyítés belsőleg/önmagában rossz mivoltát (intinsece malum). Az enyém se. Nem az érzéseim alapján tudom, hogy rossz, mint más, számomra visszataszítóbb bűnök esetében, hanem az Egyház tanítása alapján, melyet az eszemmel felfogok, és hitemmel elfogadok.
A helyzet nagyon hasonló a fogamzásgátlás kérdéséhez, ugyanis az is – a legjobb szándék mellett is – azért bűnös, mert megtöri a házastársi aktus szentségét azáltal, hogy különválasztja az egyesítő és a termékenyítő jelleget. Azt hiszem, a két kérdés erősen összefügg. Egy fogamzásgátló kultúra gyermekeiként, akikkel a magyar egyház elmulasztotta – talán illedelmeskedésből, talán felelőtlenségből fakadóan – megszerettetni a tisztaságot és a szexuális erkölcsöt, teljesen logikus, hogy nem érezzük a mesterséges megtermékenyítés súlyát sem.
Nem tudom Veres András számított-e arra, ami elindult prédikációja kapcsán. De ha továbbra is vállalja a katolikus hit megvallását erős ellenszélben is, akkor hamarosan a Humanae Vitae-ról fog szólni a diskurzus – ami mellesleg egy a lombikozást messze felülmúló népesedéspolitikai aranybánya volna a nemzet számára.