Pater Anselm Grün - Éld a Húsvét örömét
A szeretet győzelme a halál felett (Jn 20,1-2)
János Mária Magdolnát helyezi a húsvéti leírásának középpontjába. A keresztény hitbuzgalom már a kezdetektől nagy figyelemmel fordult efelé az asszony felé. Canterbury Szt. Anzelm imába foglalta és „Isten áldott barátnő”-jének nevezi őt. Így szólítja meg: „Te kiválasztott szerető és szerető kiválasztott.” Anzelm egy régi hagyomány nyomán egyazon személynek tekinti Mária Magdolnát a Lukács 7-ben található bűnös asszonnyal és a bethániai Máriával, Márta testvérével. (Lk 10 és Jn 12) Személye kapcsán arról a titokról elmélkedik, hogy annak, aki szeret, sok mindent megbocsátanak, és hogy éppen a bűnös asszony az, aki méltó arra, hogy találkozzon a feltámadt Krisztussal.
Márk és Lukács arról számol be, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki Mária Magdolnából. (Mk 16, 9 és Lk 8,2) Ő azután Jézus kíséretéhez tartozott, és valószínűleg különösen közel állt hozzá. Ha meggondoljuk, mit jelent, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki belőle, arra jutunk, hogy Mária Magdolna teljesen szétesett személyiséggel bírhatott. Nem volt identitása, nem létezett benne az a középpont, melyből kiindulva élhetett volna. Ma azt mondanánk, Borderline-személyisége volt. Sok terapeuta fél a Borderline-személyiségű páciensektől; alig hisznek a gyógyulásukban. Jézus, úgy tűnik, nem fél Mária Magdolnától. Látta meghasonlottságát, támasz nélküliségét és mérhetetlen félelmét. Érezte azonban szeretet utáni vágyódását is. Megszabadította a hét ördögtől, melyek meggátolták, hogy igazán éljen és szeressen. Miután találkozott Jézussal, Mária visszanyerte női méltóságát. Magához tért, és megtalálta középpontját, ami nem más volt, mint a hatalmas szeretet. Mária Magdolna Jézusnak köszönhette létezését. A vele való találkozásban mintegy újjászületett. Mária Magdolna megtapasztalhatta, hogy a szeretet legyőzi a halált és mindazt, ami megmerevedett benne, új életre kelti.
János úgy mutatja be Mária Magdolnát, mint valakit, aki igazán szeret. A húsvéti események elmesélésekor az Énekek Énekének egy szerelmes dalához nyúl vissza. Húsvéti beszámolója ezért szerelmi történet. Az Énekek Énekében ez áll: „Fekvőhelyemen éjjelente kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam. Felkelek, járom a várost, az utcáit és tereit, keresem, akit szeret a lelkem! Kerestem, de nem találtam. Ott jártak a várost járó őrök. >Láttátok-e, akit szeret a lelkem?< Alighogy elhagytam őket, megleltem, akit szeret a lelkem.” (Én 3,1-4) Nem véletlen, hogy a zsidó liturgiában az Énekek Énekét a pászka ünnepén olvassák. Húsvét a szeretet győzelme a halál felett. János is így gondolkodik. Mária Magdolna szerette Jézust. Általa, szeretete által jutott el Mária Magdolna újra az életre, általa fedezte fel újra méltóságát. Ágoston és Canterbury Anzelm megegyeznek abban, hogy a szeretet indította Mária Magdolnát arra, hogy még a hajnali szürkületben elmenjen a sírhoz. Ágoston ezt mondja egyik prédikációjában: „Miközben a férfiak hazamentek, a gyengébb nem erősebb szeretete kitartott a helyszínen.” Anzelm pedig ezt kérdezi imájában: „Végül is mit mondjak, illetve hogyan mondjam? –, amikor te a szeretettől égve, a sírhalomnál sírtál és sírva kerested Őt, mennyire kimondhatatlan, milyen barátságosan jött Ő, hogy megvigasztaljon, és hogy’ töltötte be vágyadat, sőt, azáltal, hogy a látó szemét elhomályosította és a nemlátónak nyilatkoztatta ki magát, és mint a Jelenlévő, akit kerestél, azt kérdé tőled, kit keresel, és miért sírsz?” (Anzelm 100)
Mária Magdolna tehát szerelmi történetbe illően keresi a feltámadt Krisztust. Éjjel, amikor a gyász elsötétíti a szívét, útra kel, hogy megkeresse azt, akit szeret a lelke. Gyásza csak nőtt, amikor nem találta, akit szeret a lelke. „mivel már nem beszélhetett az Élővel, legalább a Halottat akarta elsiratni, és az Élőtől hallott, életet adó tanítást akarta akadozó szavakkal és az életet megunva eldadogni: És most azt gondolja, hogy a test, mely birtoklásának már előre örült, elveszett.” (Anzelm 101)
Mi után vágyódsz a legjobban? Hová hajt a szereteted? Ki az, akit keres a lelked? Ha bízol a vágyadban és szeretetedet a végsőkig követed, akkor – ezt akarja mondani neked János az evangéliumban – ugyanúgy találkozni fogsz a feltámadt Krisztussal, mint Mária Magdolna. Máriához hasonlóan csak el kell indulnod szíved sötétjéből, hogy megtaláld azt, akit szeret a lelked.
A szerető szív hisz (Jn 20, 3-10)
János elmeséli, hogy Mária rögtön Simon Péterhez és a szeretett tanítványhoz futott, amikor látta, hogy a sír elől elvették a követ. Elmondja nekik azokat a szavakat, amelyek Jánosnál háromszor is megismétlődnek: ”Elvitték az Urat a sírból és nem tudjuk, hová tették.” (Jn 20,2)Nem a feltámadásba vetett hit beszél belőle, hanem csak a csalódottság, hogy nem találta meg a holttestet. Nyilván azért volt szüksége Jézus holttestére, hogy kinyilvánítsa szeretetét iránta, és gyászolhasson mellette. Ágoston szerint Mária fájdalmának az volt a legfőbb oka, „hogy nem tudta, hová menjen, hogy fájdalmában vigaszt találjon” (26)
Most aztán húsvéti versenyfutás kezdődik. Simon és János, a szeretett tanítvány, a sírhoz fut János gyorsabb, mint Péter, és ő ér oda elsőként. De előre engedi az idősebbet. Péter belép a sírba. János leírja, hogy Péter egyszerűen tudomásul veszi, amit lát: „Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve” (Jn 20,7) El sem tudja képzelni, miért üres a sír. Meg kell állapítania, hogy Mária Magdolna igazat szólt. A tények értelmét azonban nem fogja föl. János evangéliumában Péter azokat az embereket példázza, akiket az értelmük és az akaratuk vezet. Aki mindent csak a fejével akar megítélni, az nem foghatja föl a feltámadás titkát.
A másik, a szeretett tanítvány, akit a hagyomány Jánossal azonosít, Péter után lép a sírba. „Látta és hitt.” (Jn 20, 8) János a szívével lát. És a szerető szív megért és hisz. Az evangélium nem mondja el pontosan, hogy János mit hitt. De a következő mondatból kiderül, hogy a feltámadás titkából érthetett meg valamit. „Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.” (Jn 20, 9) A feltámadásban nem lehet csupán ésszel hinni. Ehhez olyan szívre van szükség, mint Jánosé, mely szeret és tudja, hogy szeretik. A szeretett tanítvány ugyanis nem csak az a tanítvány, aki szereti Jézust, hanem, mint az evangélium is mondja, „a tanítvány, akit Jézus szeretett”. Aki tudja, hogy Jézus a lelke mélyéig szereti, az tud hinni a feltámadásban. Bízik abban, hogy a szeretet erősebb, mint a halál, hogy a szeretet túléli a halált, és hogy a halálon túl is érvényesül.
Sem Péter, sem János nem találkozik a feltámadt Krisztussal. Egyedül Mária Magdolnát ajándékozza meg a feltámadt Úr a találkozással. Csak az az asszony, aki szenvedélyesen szeretett, aki a szeretetben odaajándékozta magát, csak ő láthatja a feltámadt Krisztust, és csak ő beszélhet vele. Mária Magdolna nem csupán egy bűnös asszony, hanem egy végtelenül szerető asszony is. „Ez az a Mária Magdolna, akit az Úr oly nagy kegyelemben részesített, és aki felé szeretetének annyi jelét adta. Hét gonosz lelket űzött ki belőle, lángra gyújtotta szívében a szolgáló szeretetet, és különleges barátnőjévé fogadta… Mindig nagy szeretettel bocsátott meg neki: a farizeussal szemben, aki tisztátalannak nevezte; a nővérével szemben, aki semmittevése miatt szidalmazta; Júdással szemben, aki pazarlónak nevezte. Ha sírni látta, maga is sírt. Az iránta érzett szeretetből támasztotta fel testvérét, aki négy napot feküdt a sírban.” (Voragine 472)
Nincs még egy olyan szent, kinek személyét ennyi legenda venné körül, mint Mária Magdolnáét. Az emberek valószínűleg az ő alakjában érzékelik a leginkább a feltámadást. Nagyon szeretett, és Jézus különleges módon szerette őt. Mivel szeretete a halálon túl is kitartott, a feltámadt Krisztus egy találkozással ajándékozta meg. És a Krisztussal való találkozás nyomán maga is a szeretet forrása lett. A legenda szerint bátyjával, Lázárral, elvetődött Dél-Franciaországba, ott prédikált az embereknek, akik szépségétől elámulva megtértek. Aztán 30 évig remeteként élt, és minden imaórában angyalok emelték az égbe, hogy részt vegyen a mennyei liturgián. Egyik húsvétkor korán reggel angyalok kísérték a templomba. Ott szentáldozáshoz járult. Arca úgy ragyogott, mint a Nap. Amikor a szentáldozás után meghalt, „olyan édes illat áradt szét az egész templomban, hogy aki a templomba lépett, még egy héttel később is érezhette.” (Voragine 479) Így teljesedett be halálában Jézus feltámadásának titka.
Ismered-e a saját „Péter-oldaladat”, és megtalálod-e magadban Jánost és Mária Magdolnát? Mikor használod csak az eszedet? Mikor figyelsz az emberekre a szíveddel? Mikor szeretsz olyan szenvedélyesen, mint Mária Magdolna? Vagy megtiltottad magadnak a szenvedélyes szeretetet, mert nincs összhangban keresztény neveltetéseddel? Bízz a szeretetben és hagyd, hogy Mária Magdolna kísérjen, hogy bevezethessen a szeretet titkába, mely legyőzi a halált.
A szeretet győzelme a halál felett (Jn 20,1-2)
János Mária Magdolnát helyezi a húsvéti leírásának középpontjába. A keresztény hitbuzgalom már a kezdetektől nagy figyelemmel fordult efelé az asszony felé. Canterbury Szt. Anzelm imába foglalta és „Isten áldott barátnő”-jének nevezi őt. Így szólítja meg: „Te kiválasztott szerető és szerető kiválasztott.” Anzelm egy régi hagyomány nyomán egyazon személynek tekinti Mária Magdolnát a Lukács 7-ben található bűnös asszonnyal és a bethániai Máriával, Márta testvérével. (Lk 10 és Jn 12) Személye kapcsán arról a titokról elmélkedik, hogy annak, aki szeret, sok mindent megbocsátanak, és hogy éppen a bűnös asszony az, aki méltó arra, hogy találkozzon a feltámadt Krisztussal.
Márk és Lukács arról számol be, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki Mária Magdolnából. (Mk 16, 9 és Lk 8,2) Ő azután Jézus kíséretéhez tartozott, és valószínűleg különösen közel állt hozzá. Ha meggondoljuk, mit jelent, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki belőle, arra jutunk, hogy Mária Magdolna teljesen szétesett személyiséggel bírhatott. Nem volt identitása, nem létezett benne az a középpont, melyből kiindulva élhetett volna. Ma azt mondanánk, Borderline-személyisége volt. Sok terapeuta fél a Borderline-személyiségű páciensektől; alig hisznek a gyógyulásukban. Jézus, úgy tűnik, nem fél Mária Magdolnától. Látta meghasonlottságát, támasz nélküliségét és mérhetetlen félelmét. Érezte azonban szeretet utáni vágyódását is. Megszabadította a hét ördögtől, melyek meggátolták, hogy igazán éljen és szeressen. Miután találkozott Jézussal, Mária visszanyerte női méltóságát. Magához tért, és megtalálta középpontját, ami nem más volt, mint a hatalmas szeretet. Mária Magdolna Jézusnak köszönhette létezését. A vele való találkozásban mintegy újjászületett. Mária Magdolna megtapasztalhatta, hogy a szeretet legyőzi a halált és mindazt, ami megmerevedett benne, új életre kelti.
János úgy mutatja be Mária Magdolnát, mint valakit, aki igazán szeret. A húsvéti események elmesélésekor az Énekek Énekének egy szerelmes dalához nyúl vissza. Húsvéti beszámolója ezért szerelmi történet. Az Énekek Énekében ez áll: „Fekvőhelyemen éjjelente kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam. Felkelek, járom a várost, az utcáit és tereit, keresem, akit szeret a lelkem! Kerestem, de nem találtam. Ott jártak a várost járó őrök. >Láttátok-e, akit szeret a lelkem?< Alighogy elhagytam őket, megleltem, akit szeret a lelkem.” (Én 3,1-4) Nem véletlen, hogy a zsidó liturgiában az Énekek Énekét a pászka ünnepén olvassák. Húsvét a szeretet győzelme a halál felett. János is így gondolkodik. Mária Magdolna szerette Jézust. Általa, szeretete által jutott el Mária Magdolna újra az életre, általa fedezte fel újra méltóságát. Ágoston és Canterbury Anzelm megegyeznek abban, hogy a szeretet indította Mária Magdolnát arra, hogy még a hajnali szürkületben elmenjen a sírhoz. Ágoston ezt mondja egyik prédikációjában: „Miközben a férfiak hazamentek, a gyengébb nem erősebb szeretete kitartott a helyszínen.” Anzelm pedig ezt kérdezi imájában: „Végül is mit mondjak, illetve hogyan mondjam? –, amikor te a szeretettől égve, a sírhalomnál sírtál és sírva kerested Őt, mennyire kimondhatatlan, milyen barátságosan jött Ő, hogy megvigasztaljon, és hogy’ töltötte be vágyadat, sőt, azáltal, hogy a látó szemét elhomályosította és a nemlátónak nyilatkoztatta ki magát, és mint a Jelenlévő, akit kerestél, azt kérdé tőled, kit keresel, és miért sírsz?” (Anzelm 100)
Mária Magdolna tehát szerelmi történetbe illően keresi a feltámadt Krisztust. Éjjel, amikor a gyász elsötétíti a szívét, útra kel, hogy megkeresse azt, akit szeret a lelke. Gyásza csak nőtt, amikor nem találta, akit szeret a lelke. „mivel már nem beszélhetett az Élővel, legalább a Halottat akarta elsiratni, és az Élőtől hallott, életet adó tanítást akarta akadozó szavakkal és az életet megunva eldadogni: És most azt gondolja, hogy a test, mely birtoklásának már előre örült, elveszett.” (Anzelm 101)
Mi után vágyódsz a legjobban? Hová hajt a szereteted? Ki az, akit keres a lelked? Ha bízol a vágyadban és szeretetedet a végsőkig követed, akkor – ezt akarja mondani neked János az evangéliumban – ugyanúgy találkozni fogsz a feltámadt Krisztussal, mint Mária Magdolna. Máriához hasonlóan csak el kell indulnod szíved sötétjéből, hogy megtaláld azt, akit szeret a lelked.
A szerető szív hisz (Jn 20, 3-10)
János elmeséli, hogy Mária rögtön Simon Péterhez és a szeretett tanítványhoz futott, amikor látta, hogy a sír elől elvették a követ. Elmondja nekik azokat a szavakat, amelyek Jánosnál háromszor is megismétlődnek: ”Elvitték az Urat a sírból és nem tudjuk, hová tették.” (Jn 20,2)Nem a feltámadásba vetett hit beszél belőle, hanem csak a csalódottság, hogy nem találta meg a holttestet. Nyilván azért volt szüksége Jézus holttestére, hogy kinyilvánítsa szeretetét iránta, és gyászolhasson mellette. Ágoston szerint Mária fájdalmának az volt a legfőbb oka, „hogy nem tudta, hová menjen, hogy fájdalmában vigaszt találjon” (26)
Most aztán húsvéti versenyfutás kezdődik. Simon és János, a szeretett tanítvány, a sírhoz fut János gyorsabb, mint Péter, és ő ér oda elsőként. De előre engedi az idősebbet. Péter belép a sírba. János leírja, hogy Péter egyszerűen tudomásul veszi, amit lát: „Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összegöngyölve” (Jn 20,7) El sem tudja képzelni, miért üres a sír. Meg kell állapítania, hogy Mária Magdolna igazat szólt. A tények értelmét azonban nem fogja föl. János evangéliumában Péter azokat az embereket példázza, akiket az értelmük és az akaratuk vezet. Aki mindent csak a fejével akar megítélni, az nem foghatja föl a feltámadás titkát.
A másik, a szeretett tanítvány, akit a hagyomány Jánossal azonosít, Péter után lép a sírba. „Látta és hitt.” (Jn 20, 8) János a szívével lát. És a szerető szív megért és hisz. Az evangélium nem mondja el pontosan, hogy János mit hitt. De a következő mondatból kiderül, hogy a feltámadás titkából érthetett meg valamit. „Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halálból.” (Jn 20, 9) A feltámadásban nem lehet csupán ésszel hinni. Ehhez olyan szívre van szükség, mint Jánosé, mely szeret és tudja, hogy szeretik. A szeretett tanítvány ugyanis nem csak az a tanítvány, aki szereti Jézust, hanem, mint az evangélium is mondja, „a tanítvány, akit Jézus szeretett”. Aki tudja, hogy Jézus a lelke mélyéig szereti, az tud hinni a feltámadásban. Bízik abban, hogy a szeretet erősebb, mint a halál, hogy a szeretet túléli a halált, és hogy a halálon túl is érvényesül.
Sem Péter, sem János nem találkozik a feltámadt Krisztussal. Egyedül Mária Magdolnát ajándékozza meg a feltámadt Úr a találkozással. Csak az az asszony, aki szenvedélyesen szeretett, aki a szeretetben odaajándékozta magát, csak ő láthatja a feltámadt Krisztust, és csak ő beszélhet vele. Mária Magdolna nem csupán egy bűnös asszony, hanem egy végtelenül szerető asszony is. „Ez az a Mária Magdolna, akit az Úr oly nagy kegyelemben részesített, és aki felé szeretetének annyi jelét adta. Hét gonosz lelket űzött ki belőle, lángra gyújtotta szívében a szolgáló szeretetet, és különleges barátnőjévé fogadta… Mindig nagy szeretettel bocsátott meg neki: a farizeussal szemben, aki tisztátalannak nevezte; a nővérével szemben, aki semmittevése miatt szidalmazta; Júdással szemben, aki pazarlónak nevezte. Ha sírni látta, maga is sírt. Az iránta érzett szeretetből támasztotta fel testvérét, aki négy napot feküdt a sírban.” (Voragine 472)
Nincs még egy olyan szent, kinek személyét ennyi legenda venné körül, mint Mária Magdolnáét. Az emberek valószínűleg az ő alakjában érzékelik a leginkább a feltámadást. Nagyon szeretett, és Jézus különleges módon szerette őt. Mivel szeretete a halálon túl is kitartott, a feltámadt Krisztus egy találkozással ajándékozta meg. És a Krisztussal való találkozás nyomán maga is a szeretet forrása lett. A legenda szerint bátyjával, Lázárral, elvetődött Dél-Franciaországba, ott prédikált az embereknek, akik szépségétől elámulva megtértek. Aztán 30 évig remeteként élt, és minden imaórában angyalok emelték az égbe, hogy részt vegyen a mennyei liturgián. Egyik húsvétkor korán reggel angyalok kísérték a templomba. Ott szentáldozáshoz járult. Arca úgy ragyogott, mint a Nap. Amikor a szentáldozás után meghalt, „olyan édes illat áradt szét az egész templomban, hogy aki a templomba lépett, még egy héttel később is érezhette.” (Voragine 479) Így teljesedett be halálában Jézus feltámadásának titka.
Ismered-e a saját „Péter-oldaladat”, és megtalálod-e magadban Jánost és Mária Magdolnát? Mikor használod csak az eszedet? Mikor figyelsz az emberekre a szíveddel? Mikor szeretsz olyan szenvedélyesen, mint Mária Magdolna? Vagy megtiltottad magadnak a szenvedélyes szeretetet, mert nincs összhangban keresztény neveltetéseddel? Bízz a szeretetben és hagyd, hogy Mária Magdolna kísérjen, hogy bevezethessen a szeretet titkába, mely legyőzi a halált.